2019-es piaci körkép a kártyás fizetés költségeiről

2019-es piaci körkép a kártyás fizetés költségeiről

„Az ördög a részletekben rejlik” – szól az ismert közmondás, ami a pénzügyek világában éppúgy megállja a helyét, mint az élet számos területén. Jó példát jelentenek erre a bankkártyaterminálok, hiszen igencsak nehéz dolga van annak, aki ezen a területen szeretné összehasonlítani a különböző szolgáltatók árait.

A bankkártyaüzletágon túl a fenti problémával küszködik egyébként az egész pénzügyi szektor Magyarországon, sőt, egész Európában. S habár az Európai Unió mindent elkövetett az elmúlt években a transzparencia érdekében, valódi, kézzelfogható sikerről egyelőre nem beszélhetünk.

Mindennek pedig az ügyfelek fizetik meg az árát: boltok, kisebb üzletláncok és egyéb szolgáltatók, akik nem tudnak eligazodni a tucatnyi díjtételen és így akár 401 százalékkal is többet fizethetnek a bankkártyaterminálok üzemeltetése után.

„Ha rosszul dönt, akár négyszer drágább is lehet a bankkártya-elfogadás.”
– derül ki a Bankkártya.hu portál által végzett független kutatásból.

Hogyan történik az árazás?

A bankkártya-elfogadás nemzetközi szabványainak megfelelően alapvetően kétféle árazási modell szerint történik a díjkalkuláció a hazai gazdálkodó szervezetek számára:

  1. Fix százalékban megállapított díjak (blended), melyek az összes költséget tartalmazzák. Előnyük, hogy egyszerű a kiszámításuk, hátrányuk pedig a magas ár és a transzparencia teljes hiánya.
  2. Transzparens árazás (non-blended), ahol az ügyfelek számára az összes költség és a bankkártyaterminál-szolgáltató árrése is nyilvános.

A magyar szolgáltatók jellemzően az első, fix százalék alapján történő árazási modellt használják az ügyfeleknél. Kizárólag az óriási forgalmat bonyolító multinacionális vállalatok (élelmiszerláncok, barkácsáruházak, stb.) számára került eddig bevezetésre a teljesen transzparens metódus.

 

Mennyit kell fizetni a szolgáltatásért?

Az első POS-terminálok kihelyezésekor még rendkívül magasak voltak a kártyaelfogadások után fizetendő díjak. Akár a vásárlás értékének 4-5 százalékát is elkérhették a kártyaelfogadó helyektől a bankkártyaterminál-kihelyező cégek.

A fizetési technológia fejlődése, a bankkártyaterminálok számának exponenciális növekedése, valamint az erős árverseny miatt, mára ennek a töredékéért is lehet megoldást találni a piacon, akár 1 százalékos költséggel, állami támogatás igénybevételével.

„A tudatos ügyfelek 1 százalékos költséggel kalkulálhatnak, ami mellé akár állami támogatás is igényelhető.”
– hívja fel a figyelmet Hlogyik Ferenc, a Fizetési Pont értékesítési és üzemeltetési igazgatója.

 

A POS-terminálok legfontosabb költségei

A bankkártyaterminálok használata során tucatnyi különböző díjtétel merülhet fel az egyes alap, extra vagy növelt értékű szolgáltatások kapcsán. Lakossági kártyák esetében a díjakat az európai uniós jogszabályok, míg a vállalati kártyáknál a kártyatársasági előírások szabályozzák.

A legfontosabb költségeket az alapszolgáltatás után fizetendő alábbi díjak jelentik, amit mindenképpen ki kell fizetni a kártyahasználat esetén.

  • Interchange rate: Jellemzően 0,2-0,3 százalékban meghatározott fix díj, amit a kártyaelfogadó (bolt, üzlet stb.) fizet a tranzakciók után. Az interchange-et a kártyatársaságon keresztül a kártyakibocsátó bank kapja meg, jutalékként. Lakossági interchange esetén a jogszabály ad iránymutatást, míg vállalati interchange-nél a kártyatársasági szabályzat. A témához kapcsolódó érdekesség, hogy Magyarországon sokkal hamarabb szabályozásra került a mértéke, mint ahogy azt az Európai Unió előírta volna.
  • Kártyatársasági díjak: Az árazás egyik legkomplexebb költségét a kártyatársasági díjak jelentik. Diszkontrendszerek, sávos árazások, valamint egymásba beszámított és be nem számított tételek figyelembevételével alakítják ki a szolgáltatók a saját ajánlatukat, a hatályos jogszabályoknak megfelelve. A terület pontos átlátása vagy megértése tapasztalt kártyatársasági szakértőt kívánhat, hiszen számtalan apró tételt és tényezőt kell figyelembe venni. Az elsőre jelentéktelennek tűnő díjak összeadódva akár jelentős összeget is kitehetnek éves viszonylatban. Az ügyfeleket azonban nagyon szigorú törvényi szabályozás védi a trükkökkel szemben, hiszen a hazai vagy európai ellenőrző szervek akár több tízmilliós bírsággal is sújthatják a félreinformálást.
  • Feldolgozási költségek: A POS-terminálon keresztül elvégzett tranzakciók pontos elszámolását a legtöbb esetben profi, kifejezetten az elszámolásra specializálódott pénzügyi szolgáltatók végzik a kártyakibocsátó bankok és a kártyatársaságok számára. Az egyik legismertebb ilyen cég az SIA, ami több milliárd tranzakciót dolgoz fel évente, ezért méretéből adódóan képes költséghatékony megoldást kínálni. A feldolgozás költsége jellemzően 5-7 forint körül alakul non-blended árazás esetén, tranzakciónként.
  • A szolgáltató haszna: A bankkártyaterminált kihelyező cégek profitja, ami a hazai piacon egyelőre nem számít nyilvános adatnak, hiszen a multinacionális ügyfelek kivételével a magyarországi szolgáltatók fix százalék alapján árazzák a bankkártyaterminál használatának díját. A kisebb cégek átlagosan 1,2-1,5 százalékos ajánlatot kapnak a piaci szereplőktől az érdeklődés során.

Díjtétel neve

Miért fizetjük?

Mitől függ?

Interchange rate

A kártyakibocsátó bank jutaléka a tranzakciók után.

Lakosságnál: jogszabály Cégnél: kártyatársasági szabályzat

Kártyatársasági díjak

.A kártyatársaságok kártyaelfogadói rendszerének üzemeltetési díja.

Kártyatársasági szabályzat

Feldolgozási díj

Az elszámolás díja, amit legtöbbször külső szolgáltató végez.

Külső szolgáltató árrés (blended árazás esetén nem publikus)

Az üzemeltető haszna

A POS-terminált kihelyező cégek profitja.

Terminálkihelyező árrése 

Túlárazott hazai piac

A magyarországi piaci szereplők ajánlatai között meglepően nagy, akár többszörös árkülönbség is előfordulhat. A kérdőívek és kutatások visszajelzéseire alapozva kijelenthető, hogy legtöbbször nincsenek is tisztában az ügyfelek a költségek pontos mértékével – bár a legtöbben „érzik, hogy drága a szolgáltatás”.

Ezt a konklúziót vonta le a Bankkartya.hu portál független kutatása is, ahol Magyarország legnagyobb POS-terminál üzemeltetőinek árszabását hasonlították össze egymással, megdöbbentő eredménnyel.

A tesztgyőztes toronymagasan a Fizetési Pont bankkártyaterminálja lett, aminél a második helyezett bank terminálja 165 százalékkal, a harmadik K&H POS-terminál 321 százalékkal, a negyedik helyen végzett SIX ajánlata pedig 401 százalékkal bizonyult drágábbnak.

További érvként szólt a teszt győztese mellett, hogy a Fizetési Pont termináljai rendszeres bevételt is képesek voltak generálni a vizsgált időszakban.

 

Hogyan lehet a Fizetési Pont olcsóbb?

A Fizetési Pont azért tud költséghatékonyabban működni, mert terminálja sokkal komplexebb szolgáltatások lebonyolítására képes, mint a legtöbb versenytárs készüléke. A Fizetési Pontokban növelt értékű szolgáltatások (mobilegyenleg-feltöltés, csekkbefizetések stb.) is elérhetők, amiből folyamatos bevételhez juthat a bankkártya-elfogadó és a Fizetési Pont is.  E kiegészítő bevételnek köszönhetően tudjuk a legolcsóbb ajánlatot nyújtani ügyfeleinknek.

 

Mit hozhat a jövő?

  • Ha még nincs terminál: Azoknak a cégeknek, akik még nem rendelkeznek bankkártyaterminállal, érdemes minél hamarabb beszerezni egyet. Ezzel jó eséllyel nőni fog a bevételük, hiszen még több vevő költhet majd el még több pénzt ezeknél a cégeknél a vásárlások során. 
  • Ha már van terminál: A bankkártya-elfogadóhelyek sem dőlhetnek hátra, hiszen a piac folyamatosan változik. Időről időre érdemes összehasonlítani egymással az ajánlatokat, ha valaki nem szeretné automatikusan elfogadni a korábbi magas díjakat.

A Fizetési Pont jövőbeli stratégiája

Az üzemeltetést végző vállalatok zöme a fix jutalékok helyett a jövőben inkább a teljesen transzparens árazást részesítheti majd előnyben.

A Fizetési Pont például az ingatlanpiacon már jól működő ún. „Open Book” elvhez hasonló elszámolás bevezetését tervezi több mint 17.000 ügyfele számára, ami akár az ötödére is leszoríthatja az alapszolgáltatások eddigi díját.

Ez csupán az egyik innováció, ami jelentősen átformálhatja a jövőben a piacot.

Kapcsolódó bejegyzések

Visszahívás kérése

Szolgáltatásunk csak vállalkozók és társas vállalkozások számára érhető el.

Amennyiben Ön már szerződött ügyfelünk és az ügyfélszolgálattal kívánja felvenni a kapcsolatot, kérjük hívjon minket a +36 (1) 577 4664 telefonszámon.

Visszahívás kérése

Szolgáltatásunk csak vállalkozók és társas vállalkozások számára érhető el.

Amennyiben Ön már szerződött ügyfelünk és az ügyfélszolgálattal kívánja felvenni a kapcsolatot, kérjük hívjon minket a +36 (1) 577 4664 telefonszámon.