Minden egyenlegfeltöltés és csekkbefizetés után jutalék jár.
Az O.F.SZ. Zrt. a vele pénzforgalmi szolgáltatásokra irányuló (számlanyitás, számlavezetés, kártyás fizetések elfogadása terminálon stb.) szerződés megkötése előtt köteles az ügyfél személyazonosságát ellenőrizni, és az ügyfelet átvilágítani.
Ezt a kötelezettséget a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: „Pmt.”) írja elő. Az ügyfél-átvilágítás célja a szerződő ügyfél személyének megállapítása, adatai valódiságának és érvényességének ellenőrzése az ügyfélről rendelkezésre álló okiratok (például személyigazolvány, útlevél) vagy egyéb hatósági igazolványok (például cégkivonat, egyéni vállalkozói nyilvántartás) alapján.
Az ügyfél-átvilágítást mind természetes személye, mind vállalati ügyfelek esetében megfelelően el kell végezni, és annak eredményét rögzíteni és tárolni szükséges.
Az ügyfél személyazonosságának megállapítása nem csak személyes megjelenéssel, és az okiratok, igazolások személyesen történő bemutatásával, átadásával történhet, lehetőség van a modern technika segítségével, úgynevezett „elektronikus hírközlő eszköz” útján megvalósítani a teljes ügyfél átvilágítás folyamatát.
Az ilyen, elektronikus hírközlő eszköz útján történő ügyfél átvilágítás szabályait a Magyar Nemzeti Bank által kiadott, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény végrehajtásának az MNB által felügyelt szolgáltatókra vonatkozó, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény szerinti szűrőrendszer kidolgozásának és működtetése minimumkövetelményeinek részletes szabályairól szóló 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet (a továbbiakban: „Rendelet”) határozza meg, az O.F.SZ. Zrt. ennek megfelelően végzi az ügyfél-átvilágítást az elektronikus szerződéskötési rendszerben.
Az O.F.SZ. Zrt. az elektronikus szerződéskötési rendszerben kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: „Ptk.”) szerint „vállalkozásnak” minősülő ügyféllel köt szerződést, vagyis cégekkel, egyéni vállalkozóval és velük szemben biztosítja az ügyfél átvilágítás elektronikus úton történő megvalósítását. Az O.F.SZ. Zrt. lakossági ügyféllel (a Ptk. szerinti fogyasztóval) elektronikus úton szerződést nem köt, és részükre nem biztosítja az ügyfél átvilágítás elektronikus úton történő megvalósítását.
AZ ELEKTRONIKUS ÜGYFÉL-ÁTVILÁGÍTÁS LÉPÉSEI
Az elektronikus szerződéskötést választó ügyfél első lépésben megadja az adószámát, amely alapján az O.F.SZ. Zrt. a rendelkezésre álló közhiteles nyilvántartások adatbázisában megvizsgálja, illetve adatokat kér le annak megállapítása céljából, hogy a megadott adószámhoz ki tartozik.
Az O.F.SZ. Zrt. nem köt elektronikusan szerződést, amennyiben az adószám alapján történt, közhiteles nyilvántartásból lekért adatok alapján az alábbi kerül megállapításra:
Ebben az esetben az O.F.SZ. Zrt. elektronikus szerződéskötési rendszere a folyamatot megszakítja, és az ügyfél csak papír alapon tud szerződést kötni.
Az ügyfél átvilágítás lépései:
A rendszerbe történő belépést követően a rendszer arra kéri az ügyfelet, hogy valamely érvényes arcképes igazolványáról (személyazonosító igazolvány, jogosítvány, útlevél) és a lakcímkártyája lakcímet tartalmazó oldaláról is készítsen a mobiltelefonja kamerája segítségével fényképet és töltse fel.
Ezt követően a rendszer arra kéri az ügyfelet, hogy hogy mobiltelefonja segítségével készítsen magáról egy fényképet (selfie) és azt töltse fel.
A rendszer mesterséges intelligencia segítségével a fényképet készítő szemmozgásából megállapítja, hogy a kamera előtt valós időben, élő személy tartózkodik-e (a fénykép nem manipulált, tényleg az ügyfél készíti akkor és ott magáról).
Az arckép és a fényképes igazolvány feltöltése után a rendszer összehasonlítja a kettő képet, és megállapítja, hogy azok kétséget kizáróan egyeznek-e. Amennyiben az arckép és az igazolványkép nem egyezik meg kétséget kizáróan, akkor a rendszer megszakítja az elektronikus szerződéskötés folyamtát.
Ebben az esetben lehetőség van új fénykép készítésére és az ügyfél átvilágítás megismétlésére. Amennyiben ez eredménytelen, az elektronikus szerződéskötés megszakad és csak papír alapon tud az ügyfél szerződést kötni.
A sikeres azonosítást követően az ügyfél köteles arról nyilatkozni, hogy ki a tényleges tulajdonos, aki valójában majd a számla felett rendelkezni fog. Ez egyéni vállalkozó esetében maga az egyéni vállalkozó így ő arról nyilatkozik, hogy saját nevében jár el, ő a tényleges tulajdonos.
Cég esetében a tényleges tulajdonos az a személy, aki a cégnyilvántartás adatai alapján a cég természetes személy tulajdonosa. Ha a cégnek egy másik cég a tulajdonosa, akkor azt a személyt kell megnevezni, aki a másik (vagy a cégláncolat végén álló cég) természetes személy tulajdonosa.
Cég esetében minden olyan tényleges tulajdonost meg kell adni, akinek a tulajdonrésze 25% vagy annál több.
Végső esetben, ha magánszemély a fenti két kategóriában nem azonosítható a cég mögött, akkor a tényleges tulajdonos a vezető tisztségviselő.
Szintén nyilatkozni kell arról is, hogy a tényleges tulajdonos vagy annak közeli hozzátartozója úgynevezett kiemelt közszereplőnek minősül-e. A kiemelt közszereplő fogalmát a Pmt. 4. § határozza meg:
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában fontos közfeladatot ellátó személy:
(3) E törvény alkalmazásában a kiemelt közszereplő közeli hozzátartozója a kiemelt közszereplő házastársa, élettársa; vér szerinti, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermeke, továbbá ezek házastársa vagy élettársa; vér szerinti, örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülője.
(4) E törvény alkalmazásában a kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személy:
Amennyiben az ügyfél nem adja meg a tényleges tulajdonos adatait, vagy az kiemelt közszereplő, úgy az elektronikus szerződéskötés folyamat megszakad és csak papír alapon tud az ügyfél szerződést kötni.
Amennyiben az ügyfél átvilágítás sikeres volt, a tényleges tulajdonosok adatai megadásra kerültek és nincs kiemelt közszereplő sem, a folyamat tovább lép a szerződés megkötésére irányuló írásbeli jognyilatkozat megtételére.
A szerződéses dokumentáció megnyitása, elolvasása után az ügyfél a szerződés kijelölésével és a „Megkötöm a szerződéseket” gombra történő rányomással fejezi ki szerződéskötési szándékát és teszi meg a szerződéskötési jognyilatkozatát.
A szolgáltatás biztonságára vonatkozó ügyfél oldali felelősség:
Annak érdekében, hogy az elektronikus ügyfél-átvilágítás folyamata biztonságos legyen az ügyfél köteles az alábbi szabályokat betartani:
A szerződés létrejötte:
A feltöltött igazolványokban szereplő adatok valódiságát, olvashatóságát, és az igazolványok valódiságát, eredetiségét és érvényességét a feltöltött képek alapján az OFSZ munkatársai összehasonlítják és ellenőrzik a rendszer segítségével. Amennyiben az adatok rendben vannak és az igazolványok érvényesek, az OFSZ munkatársa jóváhagyja a szerződéskötés folyamatát, és a szerződés érvényesen létrejön.
A szerződés megkötéséről a megadott e-mail címre visszaigazolás kap az ügyfél, amely tartalmazza a teljes szerződéses dokumentációt is letölthető PDF. formátumban.
Az ügyfél-átvilágítás részletes szabályait az AUDITÁLT ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLŐ ESZKÖZ ÚTJÁN, ELEKTRONIKUSAN MEGKÖTÖTT PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉSEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 5. pontja is tartalmazza, amely elérhető a www.ofsz.hu honlapon.
Az automatikus szerződési folyamat elindításához kérjük add meg az adószámodat.
Sajnos jelenleg nem tudsz szerződést kötni, kérlek add meg a telefonszámod
Köszönjük! Kollégánk hamarosan felveszi önnel a kapcsolatot.
© Minden jog fenntartva. Fizetési Pont Kft.
Impresszum, jogi nyilatkozat
Adatkezelési tájékoztató
Oldaltérkép
Terminál igénylés
Fizetési Pont
Minden egyenlegfeltöltés és csekkbefizetés után jutalék jár.
Bankkártyaterminál állami támogatással
40 000 Ft
két éven keresztül
=
80 000 Ft
Akár 80.000 forint vissza nem térítendő állami támogatást is kaphatsz az első 24 hónapban, egyenlő részekre elosztva.
A támogatást biztosítja:
A vásárlók döntő többsége szívesebben fizet kártyával.
Bankkártyaterminál állami támogatással
40 000 Ft
két éven keresztül
=
80 000 Ft
Akár 80.000 forint vissza nem térítendő állami támogatást is kaphatsz az első 24 hónapban, egyenlő részekre elosztva.
A támogatást biztosítja: