Aki mozgóárusként dolgozik, jellemzően nem sokat gondol a kártyás fizetéssel: a bevett szokás a készpénz, főleg kényelmi szempontból. A kártyaterminált magával vinnie az árusnak mindenhová nem praktikus megoldás. Most viszont, amikor a higiénia fontossága megnőtt, és a legtöbben igyekeznek mindenhol érintésmentesen fizetni, már van lehetőség rá, hogy terminál nélkül is bárki biztosítani tudja ezt – egyszerűen egy okostelefonnal.

A megoldást az új fejlesztésű SoftPOS alkalmazás adja, amit egy nap alatt igényelhet, telepíthet és használhat is bárki.

Ez egy egyszerű applikáció, ami bármilyen NFC-képes, és legalább Android 8.0 rendszert futtató okostelefonból tlejes értékű kártyaelfogadó terminált csinál. A fizetés pontosan úgy működik, vele, mint a terminállal, a kártyát egyszerűen a telefonhoz érintve.

Így nem kell azzal foglalkozni, hogy egy terminált hová tegyünk, hol és mikor töltsük fel, hogy folyamatosan odafigyeljünk rá – mindössze a saját telefont kell magunknál tartani.

A bankkárytás fizetést igazoló nyugta adása is egyszerű, akár e-mailben, akár egy QR-kód leolvasásával megoldható, így környezetbarát megoldás is, és nem kell sem az árusnak, sem a vevőnek felesleges papírokkal bajlódnia.

Ami a SoftPOS esetében különösen hasznos a mozgóárusoknak, az a lehetőség, hogy pontosan látják, mikor és milyen összegeket fizettek ki náluk, a fizetés helyét pedig térképen is látja minden egyes tranzakciónál.

Így pontosan követhetik az árusok, hogy melyik napokon vagy napszakban, és melyik árusítóhelyen volt a forgalom nagyobb vagy éppen kisebb – ezzel a tudással felvértezve pedig növelhetik a bevételüket, hiszen pontosan fogják tudni, mikor és hol éri meg lenniük, hogy a lehető legnagyobb forglamat generálják.

A SoftPOS használata egyszerű: csak igényelni kell az applikációt, és egy napon belül már használatra készen a telefonon is tudhatjuk azt. A használata egyszerű, úgy alakítottuk ki, hogy bárki könnyedén eligazodjon a felületen: néhány perc után már rutinosan használható a SoftPOS.

A használata nem csak egyszerű és környezetbarát, de nagyobb kényelmet is biztosít a készpénzzel szemben: nem csak a nyugtával, de visszajáróval, váltóval, bankjegyekkel sem kell bajlódni, ami értelemszerűen higiénikusabb is. A kifizetett összeg pedig másnap reggel meg is jelenik a számlán.

Fontos tudni, hogy a SoftPOS igénylésekor 80 000 forint állami támogatást is kérhetnek a kereskedők: ez a vissza nem térítendő támogatás kizárólag a Fizetési Pontnál érhető el mostanra a magyar piacon.

A SoftPOS megismeréséhez és igényléséhez csak annyit kell tenni, hogy a Fizetési Pont ügyfélszolgálatától kérsz egy visszahívást, kötelezettség nélkül, minden mást pedig elmondanak és elintéznek munkatársaink.

 

SoftPOS terminált kérek >>

KÖVESS MINKET

add_action( 'wp_footer', 'mycustom_wp_footer' ); function mycustom_wp_footer() { ?>