Egy korábbi cikkünkben már részletesen bemutattunk 10 érvet a Fizetési Pont POS-terminálja mellett. Meglévő ügyfelek érveit, melynél hitelesebb aligha létezik egy szolgáltatással kapcsolatban.

Mostani összefoglalónkban pedig azokat a kérdéseket szeretnénk nyilvánosan is megválaszolni, amiket a POS-terminálok működésével, telepítésével és üzemeltetésével kapcsolatban tesznek fel az érdeklődők a Fizetési Pont ügyfélszolgálatán.

Gyakori kérdések ügyfeleinktől

„Hogyan válhatok Fizetési Ponttá?”

Érdeklődőként kétféleképpen is kapcsolatba léphetsz velünk: online, a www.fizetesipont.hu oldalon keresztül, vagy felhívhatsz bennünket személyesen is, a +36 (1) 555-74-15 telefonszámon.

„Az ország bármely pontján elérhető a Fizetés Pont POS-terminálja?”

Igen. A Fizetési Pont egyik specialitása, hogy bármely magyar településre örömmel telepít POS-terminált. Már jelenleg is több mint 2000 hazai településen vagyunk jelen.

„Meddig tart egy POS-terminál telepítése?”

Ha szimpatikus az ajánlatunk, akkor egy 20 perces szerződéskötést követően, akár másnap beüzemeljük POS-terminálodat.

„Milyen költségvonzata van a betanításnak, és meddig tart? ”

A Fizetési Pont partnerei számára költségmentes a POS-terminálok beüzemelése. Kollégáink az élesítés után elmagyarázzák és a gyakorlatban is bemutatják a készülékek használatát. A betanítás a beüzemelés részét képezi, tehát ingyenes.

„Melyek a Fizetési Pont bankkártyatermináljának legfőbb előnyei?”  

A Bankkártya.hu független tesztje alapján a Fizetési Pont képes a legolcsóbb alapszolgáltatást (bankkártyával történő fizetés) nyújtani a hazai piacon, standardizált szolgáltatás és minőségi paraméterek mellett. Elsők között léptünk a piacra olyan POS-terminállal, amely a telefonfeltöltést és a csekkbefizetést is lehetővé teszi. Ezeket növelt értékű szolgáltatásoknak hívjuk, hiszen egy jutalékos rendszer keretében pluszbevételt generálnak a vállalkozások részére.

„Magyar nyelvű a terminál kezelőfelülete?”

A Fizetési Pont POS-termináljának menüje magyar nyelvű, így a bankkártya-elfogadó (bolt, szolgáltató, üzlet) és a bankkártyával fizető ügyfél számára is rendkívül egyszerű a használata. További segítségként a felhasználáshoz szükséges összes információ megtalálható a bankkártyaterminálok mellé járó, szintén magyar nyelvű Terminál Kezelői Kézikönyvben.

„Tényleg igényelhető állami támogatás a POS-terminálok telepítésére?”

Igen. POS-terminálok telepítésére is igényelhető állami támogatás. Ennek feltétele, hogy a telepítő cég részt vegyen a magyar állam által finanszírozott POS telepítési programban. Mivel a Fizetési Pont tagja e programnak, ezért bankkártyatermináljaink után igényelhető állami támogatás. Az igénylés folyamatáról és részleteiről szóló legfontosabb információkat már összefoglaltuk egy másik cikkünkben.

„Milyen kártyatípusokkal fizethetnek a Fizetési Pontnál vásárlók?”

Magyarországon a három legelterjedtebb kártyatípus a MasterCard, a Visa és a Maestro. A Fizetési Pontok POS-termináljai mindhárom kártyát problémamentesen elfogadják a vásárlásnál.

„Lehet PayPass-t használni a Fizetési Pontokon?”

A vásárlók természetesen érintőkártyával (PayPass, payWave) is fizethetnek a Fizetési Pontokon, 5000 Ft összeghatárig, PIN-kód megadása nélkül.

“Hogyan történik a napzárás?”

A Fizetési Pont bankkártyaterminálja képes önállóan is napzárást készíteni. Tételes listát nyomtat, ami összevethető a pénztárgéped adataival.

„Mi a teendőm, ha meghibásodik a POS-terminál?”

A legtöbb bankkártyaterminál-hiba online vagy telefonon is elhárítható. Meghibásodás esetén ezért először a telefonos ügyfélszolgálatunk számára kell jelezned a problémát.

Amennyiben mégsem sikerült telefonon vagy online elhárítani a hibát, akkor futárszolgálat segítségével juttatjuk el hozzád az új készüléket. Ha 12 óráig megtörténik az új készülék igénylése, akkor valószínűleg már másnap kezedbe veheted az új POS-terminált. A csere a bankkártya-elfogadó (bolt, üzlet, szolgáltató) számára semmiféle további teendővel (és költséggel) nem jár.

„A bankkártyás ügyfelek tényleg többet vásárolnak?”

A bankkártyás vevők általában magasabb költési hajlandósággal rendelkeznek, mint a készpénzzel fizető vásárlók. Ez pedig jó lehetőséget kínál a Fizetési Pont partnereinek arra, hogy növeljék a bevételeiket.

„Valóban képes bevételt generálni egy POS-terminál?”

POS-termináljaink a bankkártya-elfogadáson túl extra szolgáltatások lebonyolítására is alkalmasak. Az ún. értéknövelt szolgáltatások minden félnek előnyt jelenthetnek. A vásárlók a bankkártyás fizetés mellett egyéb szolgáltatásokat is igénybe vehetnek a terminál segítségével, amely után a bankkártya-elfogadó (kisbolt, üzlet, szolgáltató) jutalékot kap a Fizetési Ponttól.

„Pontosan milyen értéknövelt szolgáltatások léteznek?”

A 6 legfontosabb növelt értékű szolgáltatás az alábbi:

  • Mobilegyenleg-feltöltés,
  • Díjfizetés (csekkbefizetés) terminálon keresztül,
  • PIN-kód csere/megadás,
  • Kártyacsere,
  • Átutalás kártyáról kártyára (számláról számlára),
  • Vásárlással egybekötött kis összegű készpénzfelvétel,
  • Fizetési számlaegyenleg lekérdezése SMS üzenetben.

„Miért nincs minden Fizetési Pontban értéknövelt szolgáltatás?”

A technikai feltétel az összes Fizetési Pont számára adott ahhoz, hogy az alapszolgáltatáson (bankkártya-elfogadás) túl értéknövelt szolgáltatásokat is igénybe vehessenek a vásárlók.

Az értéknövelt szolgáltatások funkció használata tehát opcionális, vagyis a POS-terminált igénylő cég szabadon eldöntheti, szeretne-e élni ezzel a lehetőséggel vagy sem.

Azok számára, akik több szolgáltatást szeretnének kínálni a vásárlóiknak, előnyös lehet a lehetőség. Ahol viszont a magas vevőszám miatt inkább a forgalom pörgetésében érdekelt a menedzsment, ott érdemes alaposan mérlegelni ezt az opciót.

  „Kérdés esetén hová fordulhatok?”

A Fizetési Pont telefonos ügyfélszolgálatán felkészült szakemberek állnak az érdeklődők rendelkezésére. Hétköznapokon 7:00-19:00-ig (szerdán 20:00-ig) érhető el a +36 1 555 7415 telefonszámon.

Fizetési Pont

A Fizetési Pont terminál elfogadja:

Telefonos ügyfélszolgálat

+36 (1) 577 4664

Munkanapokon
07:00-19:00-ig

Cégadatok

1027 Budapest, Kapás utca 6-12.
Cégjegyzékszám: 01-09-294972
Nyilvántartó: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

Kövess minket